2012. február 16., csütörtök

Mégis, kinek az élete? - Jótékonysági est a gerincsérültekért

2012. március 11. vasárnap, 19 óra Centrál Színház

Jótékonysági estet rendez 2012. március 11-én, vasárnap a Centrál Színház, amellyel a gerincsérültek szociális helyzetét, társadalmi rehabilitációját kívánja segíteni.

A Centrál Színház 2008-ban nagy sikerrel mutatta be Mégis, kinek az élete? című előadást, amelynek főszereplője, Rudolf Péter egy nyaktól lefelé mozgásképtelenné vált szobrászművészt alakít. Az előadás próbafolyamatában részt vett Antal Zsuzsa: a karakter hiteles megformálásában nyújtott segítséget Rudolf Péternek. Zsuzsa ugyanis éppen ugyanazt élte át, amit a darab főhőse, ám vele ellentétben Zsuzsa az életet választotta, és bár nyaktól lefelé mozgásképtelen, otthonában él és dolgozik.

Most azonban az élet úgy hozta, hogy a színháznak kell segítenie Zsuzsának, és azon sorstársainak, akik minden energiájukkal azon vannak, hogy családjuk és barátaik körében élhessenek, és aktív tagjai legyenek a társadalomnak. Zsuzsa és számos, hozzá hasonló helyzetben lévő embertársunk csak és kizárólag anyagi okok miatt kényszerül szociális intézménybe.
Annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg, a Centrál Színház jótékonysági estet szervez az Ave-Reha Alapítvány segítségével. A március 11-i Mégis, kinek az élete? előadás bevételét a Centrál Színház Antal Zsuzsa és sorstársai javára ajánlja fel.

„Egy színháznak fontos feladata a társadalmi  felelősségvállalás. Színházunk szórakoztató előadásokat        visz színre, ám a szórakoztatás sohasem lehet öncélú, annak akkor van értelme, ha rólunk, a valóságunkról szól, ha a nézők továbbviszik magukkal és magukban azt, amit a színpadi élmény adni tud nekik – vagyis a társadalmi párbeszédhez járul hozzá. Barátunk, Antal Zsuzsa, akitől felbecsülhetetlen segítséget kaptunk, amikor Mégis, kinek az élete? című előadásunkat készítettük, most nehéz helyzetbe került. Zsuzsa és sorstársai erőt, energiát nem kímélve sok        áldozatot hoztak azért, hogy teljes életet élhessenek. Ha bajban vannak, az közös ügyünk, arról beszélnünk kell, szolidaritást kell vállalnunk, és segítenünk kell, ezúttal nem csak a        művészet, a színház, hanem a valódi, tevőleges összefogás erejével is. Büszke vagyok arra, hogy társulatunk nemes cél érdekében áll ki a nyilvánosság elé, köszönöm nekik és mindazoknak, akik eljönnek, és részvételükkel támogatják a kezdeményezést.” (Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója, az előadás rendezője)

A Centrál Színház minden érdeklődőt szeretettel vár Rudolf Péter és Antal Zsuzsa beszélgetésére, amely az előadás után negyed órával, kb. 21:30-kor kezdődik a nagyszínpadon.

A Centrál Színház társulata ezúton is kéri mindazokat a cégeket és magánszemélyeket, hogy az OTP Bankhoz  – az esemény főadományozójához – hasonlóan támogassák az estét akár közvetlen      adománnyal, akár az előadásra váltható támogatói jegyek megvásárlásával!

Az Ave-Reha Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 11702036-20712356
Az előadás videóajánlója: http://goo.gl/6kaBy