Pályázatot nyújthatnak be:
- legalább egy éve működő szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények,
- amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy 2013-ban a rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket az Iroda kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli.
A nyertes pályázókat terhelik továbbá a Civil Szigeten való megjelenésükhöz, megvalósítandó programjaikhoz kapcsolódó költségeik is.
A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani, programjukat több nyelven bonyolítják, továbbá, amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják. A Civil Sziget fókuszában idén a „2013 a Polgárok Európai Éve” lesz. Az ehhez kapcsolódó programok szintén előnyt élveznek az elbírálás során.
Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, szerveződések, zenekarok, előadóművészek.
A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2013. április 10.. A bírálás eredményét 2013. május 10-ig tesszük közzé.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat, és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció az interneten folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím.