Ingyenes lehet a
pályázat-előkészítés a kisebb vállalkozások részére - nyilatkozta a
Magyar Nemzetnek Homolya Róbert, a Miniszterelnökség fejlesztési
irodáját vezető helyettes államtitkár.
A Magyar Nemzet 2013. június 8-i számában közölt interjú szerint:
alapjaiban változik meg a 2014-2020 közötti időszak pályázati rendszere.
A kormány csökkenteni szeretné a bürokráciát, ennek keretében ingyenes
pályázat-előkészítést biztosítana a kisebb cégeknek, civil
szervezeteknek.
További részletek:
- 2014-ben kormányzati pályázat-előkészítő és – kezelő központ kezdi
meg működését, amelynek koncepciójáról a napokban döntött a Nemzeti
Fejlesztési Kormánybizottság.
- A központ átveszi a pályázat-előkészítés terheit, ezzel jelentősen
csökkenti az adminisztrációt a kormány az uniós pénzekre pályázó mikro-,
kis- és középvállalatoknál, illetve civil szervezeteknél a 2014-2020-as
ciklusban.
- Az elképzelések szerint 50-100 millió forint körüli beruházási összegtől vehető igénybe az ingyenes szolgáltatás.
forrás:
http://palyazatmenedzser.hu